Bemutatkozás


Felgyő Község Magyarország  délkeleti részén, Csongrád megyében található, megközelítőleg 1400 fő lakosú kistelepülés. A községet átszelő Vidre – ér  mellett LÁSZLÓ  GYULA régészprofesszor  Árpád-kori települést tárt fel. A központban található Gedahalom feltárása során honfoglalás kori magyar település és Szent István korabeli templom maradványai kerültek elő.

A török uralom után a gróf Károlyiak majorokat építettek. Ezekből az uradalmi majorokból hozták létre az önálló falut 1948-ban. A Felső-major volt 1965-ig a település központja, minden intézményt az uradalmi lakásokban alakítottak ki.

Az 1960-as évek elején 2,5 km-el távolabb kezdett épülni egy teljesen új településközpont a puszta közepén. Ma már egy szép, rendezett, infrastrukturálisan jól ellátott kisközség fogadja az idelátogatókat, ahol általános iskola, óvoda, könyvtár, orvosi rendelő, posta, polgármesteri hivatal, gyógyszertár és üzletek szolgálják a lakosság igényeit. 1993-ban a községben felépült az új Szent István templom, a Gedahalom mellett.

A település mezőgazdasági jellegű. Szántóföldi és fóliás növénytermesztéssel ill. állattartással foglalkoznak az itt élő emberek.

1997-ben  holland beruházással megépült a GROW-GROUP Magyar – Holland Palántanevelő Kft., majd néhány évvel később a RIJK ZWAAN Kft. amely új munkahelyeket biztosított a térségben élőknek.