Kategória: Egyéb – szerző: sallairobert

Közérdekű információk…

Nemzeti Földügyi Központ Hirdetménye

Tájékoztatom, hogy a Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (NFK, Szervezet) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján a – jelen levél végén található linkről letölthető – Hirdetményben megjelölt, Nemzeti Földalapba tartozó, 10 ha térmértéket meg nem haladó nagyságú földrészleteket nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével értékesíteni kívánja.

Az NFK 2020. évben megkezdte, 2022. évben folytatta a földértékesítési programját, melyben összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdetett meg eladásra, ennek további folytatásaként a VI. ütemben értékesítésre szánt ingatlanok listája 2023. június 14. napján került közzétételre az NFK honlapján.

A hirdetmény az alábbi helyen érhető el:

https://nfk.gov.hu/felhivasok


A jelen hirdetményben Szervezetünk további területeket kínál eladásra nyilvánosan, melyekre 30 napig lehet vételi ajánlatot tenni. Az agrártárca számára továbbra is fontos célkitűzés az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítása, amivel a magyar birtokpolitika több mint harminc éves adósságát kívánja orvosolni. Az előző földértékesítési programokhoz hasonlóan az eladásra kerülő földek az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják, mivel a kis területű, jellemzően magántulajdonú területek közé ékelődő ingatlanok értékesítése is cél.

A meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. Az értékesítés elektronikus úton zajlik. Egy hektáros mérethatárig a földművesnek nem minősülő személyek is vásárolhatnak földet, és ilyen esetben az ingatlanok értékbecslésének költségét is az állam állja. Egy és tíz hektár közötti méretű földre, illetve tulajdoni hányadra pedig minden földműves ajánlatot tehet az NFK honlapjáról (https://nfk.gov.hu/) is elérhető Elektronikus Pályázati Rendszert (EPR, amely a következő elektronikus felületen érhető el: https://epr.nfk.gov.hu/) használva, az ügyfélkapus azonosítást követően.

A koronavírus-járvány és az orosz ukrán háború rávilágított arra, hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld. Az agráriumot érő kihívások ellenére magyar gazdák elkötelezett munkájának és szorgalmának köszönhetően minden nap friss és egészséges élelmiszer kerül a magyar családok asztalaira. Az agrártárca éppen ezért minden lehetséges eszközzel támogatja a termelők tevékenységét, aminek egyik alapvető eszköze a gazdálkodók igényeit figyelembe vevő birtokpolitikai intézkedések kialakítása.

A jelen eljárásban értékesítésre kerülő földek listája az NFK honlapján, valamint az EPR oldalon elérhető 2023. június 14-től.

A Ptk. 6:74. § (3) bekezdésére tekintettel az NFK felhívja a figyelmet, hogy a vételi ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig felhívását bármelyik ingatlan tekintetében visszavonhatja.


EBZÁRLAT (2023. április 1 – április 21.)


EBZÁRLAT LEGELTETÉSI TILALOM!

Tájékoztatom Felgyő község lakosságát, hogy a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Felgyő község esetében az Alsómajor úttól és annak Nyugatra eső folytatásától Délre eső közigazgatási területére rókák veszettség elleni orális immunizálása -2023. évi tavaszi kampány keretein belül 2023. április 1 – április 21. között ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el. 

A zárlat alá vont helyen az alábbi tilalmak lépnek életbe:

  1. Az ebzárlat tartama alatt a tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan nem szökhetnek ki.
  • Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni;
  • Település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát és csak a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.

4.   Az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező vadászebek, a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei, a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére mentesek a korlátozás alól.

5.   Az ebzárlat alatt befogott kóbor húsevőket hatósági megfigyelés alá kell helyezni az ebzárlat időtartamára.

6.   Az ebzárlat alatt húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható.

7.   Az állatok legeltetése a fent részletezett területeken és időszakban tilos!

Dr.  Faragó Péter
jegyző